Hollandiában egy kft. alapítása körülbelül egy hónapot vesz igénybe. Ügyvéd nem szükséges hozzá, itt közjegyző készíti az alapító okiratot, intézi az új cég kamarai bejegyzését.
Az iparkamaránál érdemes a kívánt cégnév előzetes ellenőrzése, nehogy az okirat elkészítése után derüljön ki, a kitalált cégnév már foglalt. Ezt az ellenőrzést is a közjegyző végzi általában, egyszerre 3 nevet lehet ellenőriztetni.
A törzstőke még mindig € 18.000. Többször is szó volt róla, hogy ezt lejjebb viszik, de eddig ez a határozat még nem került meghozatalra.
Kft-nek lehetnek magánszemélyek a tulajdonosai, illetve külföldi cégek is. Magánszemélyek esetén csak pár iratra van szükség (útlevél, sofi-szám), viszont abban az esetben, ha külföldi vállalkozás az új kft. tulajdonosa, bizony nagyon sok hivatalos dokumentumot kell beszerezni, amelyeket hivatalosan le is kell fordíttatni (két evre visszamenő mérleg, aláírási címpéldány, stb.).
Egy aktív kft.-nél az igazgatónak (aki nem szükségszeruen a tulajdonos is egyben) kötelező az igazgatói fizetés, amelyet 2010-től a krízis miatt levittek éves bruto 5000 euróra.
A törzstőkét bankszámláról kell átutalni a kiválasztott hollandiai bankba. 48 óra után az összeg visszautalható oda, ahonnan az érkezett. Ezalatt a bank kiállitja a nyilatkozatot arról, hogy a törzstőke befizetésre került, és elküldi ezt a dokumentumot a közjegyzőnek. Amennyiben az Igazságügyi Minisztériumból megérkezik a levél, hogy nincs ellenvetés a cég bejegyzését illetően, akkor már csak az alapító okiratot kell aláírni, és az új cég indulásra kész.
Az adószámot természetesen meg kell még kérni az adóhatóságtól, de az általában pár munkanapon belül postán a cég vagy a megadott könyvelő címére megérkezik.
Egy kft. egy éven belül 4-szer készít áfa-bevallást (ez történhet havonta is egy bizonyos bevételt meghaladva), egyszer pedig profitadó bevallást. Az éves profit-eredményt az iparkamaránál közzé kell tenni, ún. deponálni. Amennyiben a cégnek alkalmazottai vannak, akkor havonta, illetve 4 hetente kell készíteni és leadni az alkalmazottak utáni bevallást.
Amennyiben valaki munkaközvetítőirodát szeretne alapítani, a folyamat ennél hosszadalmasabb és bonyolultabb. Általában az Igazságügyi Minisztérium több kérdésből álló levelet küld, amelyben dolgokat kell bizonyítani, igazolni. Jó pont, ha valaki NEN/ABU tag.
Amiről még röviden szeretnék írni az az, hogy Hollandiában nem az egy-kft-és rendszer a bevett szokás.
Aki pénzügyi tanácsot ad, az általában az egyszemélyes Holding, és az alatta aktívan muködő “dolgozó cég” létrehozását ajánlja. Ez amiatt célszerubb, mert a holding tulajdonában vannak a nagyértéku dolgok (iroda, auto, számítógép, szerszám), és ha a dolgozó céggel bármi történik, akkor a holding bármelyik pillanatban alakíthat egy újabb dolgozó céget, és
Természetesen ezen tanács ellenére mindenki maga dönti el, hogy milyen formában szeretne elindulni.


